**********Rebi************
Reggel kb. 10 körül kelltem, nem is akartam korábban kellni, mert szombat van. Komótosan felkelltem ,kinyújtozkodtam, és lementem reggelizni , egy tál müzlit ettem aztán felmentem a szobámba és kicsit neteztem. Majd meghallottam ,hogy a telefonom prütyögött párat. Rögtön érte nyúltam és megnéztem.
Találkozzunk 3-kor a parkban. Fontos.
Tomi.
Ezután leszaladtam a lépcsőn és rögtön anyához mentem.
-Anya a Tomi írt,hogy menjek a parkhoz 3-kor mert valami fontosat akar. Elmehetek ugye?-kérdeztem
-Persze.-mondta anya és közben furán mosolygott.
Nem értettem miért mosolyog így, de nem érdekelt , mert felmentem a szobámba és gondolkozni kezdtem.
A hajam nagyon zsíros úgy,hogy meg kell mosnom. Mivel már dél volt ezért meg vártam az ebédet és utána engedtem magamnak jó meleg vizet, és befeküdtem a kádba. Megmostam a hajamat, és fogat is mostam, nehogy sárga fogakkal menjek el. Megszárítottam a hajamat, és megcsináltam haj fánkkal , kontyba. Elég jól sikerült ezért örültem.A ruhám kiválasztása már nem volt könnyű dolog ,ezért anya véleményét is kikértem.Végül egy fekete legings meglett döntöttem és egy hosszabb pólót húztam hozzá. Még pár kiegészítővel feldobtam: karkötők ,nyaklánc és egy táska.
-Egy kicsi smink se árt!-mondta anya
-Komoly megengeded ,hogy sminkeljek?-kérdeztem furán
-Csak amikor én mondom!-mondta sejtelmesen anya
A minimális smink egy kis szempilla spirálból , száj fényből, és egy kis pirosítóból állt.
Ezután a kis táskámba raktam a telefonomat , zsepit és némi pénzt is.
Anyától és Vivitől elköszönve indultam el a parkba. Tomi már ott ült a padon és várt.
- Gyönyörű vagy. -mondta köszönés helyett
-Köszönöm.-mondtam mosolyogva.
Ezután elindultunk sétálni.
-Talán menjünk el fagyizni.-gondolkoztam hangosan.
-Most ne inkább csak sétáljunk tovább.-mondta
Bólintottam , majd tovább sétáltunk. Egyszer csak ismerős környékre értünk.
Tomi letette a telefont ,mert beszélt az anyukájával és utána meg álltunk Márk házáék előtt.
Kíváncsian néztem rá ő nem szólt semmit csak bólintott ,hogy induljak meg befele.
Gyanakvóan indultam be a házba. Ahogy beértem tiszta sötétség volt , még a redőnyök is le voltak húzva , majd ezután hirtelen felkapcsolódott a lámpa és előugrottak mindannyian és együtt kiáltották , hogy: MEGLEPETÉS.
Ezután úgy lesokkolódtam,hogy mozdulni se bírtam csak nevettem és sírtam. Tudom ez hlyén hangzik,hogy sírtam ,de persze az örömtől sírtam.
-Köszönöm.-mondtam , és próbáltam mindenkivel szem kontaktust felvenni.
-Ezután bekapcsolták a hifit és halk, háttér zajként ment a zene ,miközben mindenki odaadta az ajándékát. Rögtön ki akartam bontani, de Tomi szólt,hogy előtte üljünk le az asztalhoz. Mindenki elfoglalta helyét és ekkor hozott elő Tomi és Márk egy tortát amin ostyából volt egy kép rólam. Rögtön eszembe jutott,hogy hol készült a kép. Ez a gólya táborban készült. Annyira örültem , mint még soha. Egyszerűen nem lehet szavakkal kifejezni.Megettük a tortát , majd elkezdtem kibontogatni az ajándékokat.
Tomitól kaptam egy új fülest,( nem tudom honnan tudhatta meg,hogy elromlott a fülesem) és csoki, meg egy gyönyörű fülbevalót.
Diától kaptam egy borítékot amiben írt egy levelet, de azt nem olvastam el ,majd inkább otthon. Meg kaptam egy nyakláncot ,aminek a medálja le volt takarva egy fekete lappal és rá volt írva ,hogy otthon. Értettem ezért el is ragtam.
Márktól kaptam egy kosaras telefon tokot . meg egy pólót ami fehér volt a hátulján rajta volt,hogy 11. Az elején pedig ott volt ,hogy A legjobb játékos.
Ezután csak egy ajándék maradt.
Kiderült,hogy a többiek összedobták a pénzt és úgy vettek valamit. Mikor elkezdtem kibontani a viszonylag nagy dobozt és mikor megláttam,hogy egy Lebron kosár cipőt vettek , azt hittem elájulok. Mindig is erre vágytam és mindig ezt néztem a neten ,hogy hol a legolcsóbb az ára.. És áááááá. Egyszerűen nem tudtam hogy megköszönni ezt meg a többi ajándékot sem. Mikor túlestem a sokkon , és kezdtünk volna lazulni, megjelent anya, Vivi és egy idegen férfi.Anya rögtön mellém lépett és bemutatta a férfit.
-Kicsim ő itt Kékesi András Az igazi apád.-mondta anya
-Szia Beka.-mondta az "apám"
-Őőő. Helló.- mondtam .
-De Vivi is Kékesi.-mondtam miután eszembe jutott.
-Igen, mindkettőtöknek Andris az apukája.-mondta anya
Anya pont úgy beszélt mintha újra egy családként élnénk tovább.
-És mostantól Andris is velünk fog élni.- mondta anya
Talált, süllyedt.
-Oké.-mondtam kínosan.
-Sajnálom Beka ,hogy eddig nem ismerhettél.-mondta az "apám"
Csak elmotyogtam egy "Én is"-t majd anya megszólalt.
-Beka mi haza megyünk , majd hívj és eljövünk érted. Sziasztok.-köszönt el anya
Miután elmentek folytattuk a bulit. Majd 10 kor szálingózni kezdtek az emberek. Én is indultam , hívtam is anyát , de miután haza mentem felmentem a szobámba és elmentem aludni. De persze aludni nem tudtam ,ezért végig chateltem az éjjelt Tomival:
Én: Nagyon köszönöm a bulit. Épp újra nézem az ajándékokat.
Tomi: Szívesen :) És végül is Dia milyen nyakláncot adott?
Én: Egy BFF nyakláncnak a felét.
Tomi: Úúúúú. Újra jóban lesztek?
Én: Szerintem igen. De Márk ajándéka.. Most vettem észre,hogy a telefontok egy Iphone 5C-re van.
Tomi: Honnan tudod,hogy pont az 5C-re van?
Én: Rá gugliztam az iphone-okra
Tomi: Beszéltél már anyudékkal?
Én: Nem ,ahogy hazaértem feljöttem a szobámba
Tomi: Szerintem menj lee még nincs túl éső. Aztán gyere vissza és mesélj.
Gondoltam "szót fogadok" ,úgy hogy lementem a lépcsőn. Anya és Andris az asztalnál ülve beszélgettek. Mikor leértem rögtön felém néztek.
-Gyere ülj le ide Beka.-mondta anya.
Őszintén nem tudom mi ez a Beka , mert anya sose hívott így ,mondjuk nem bánom mert tetszik ez a név.
- Oda se adhattuk a mi ajándékainkat.- mondta anya közben pedig megjelent Vivi.
-Vivi menjél lefeküdni , már nagyon késő van.-szólt Vivire anya
-De Beki is fent van még meg ti is.-mondta Vivi
-Jól van egy kicsit még maradj itt, add oda te is az ajándékaidat Bekinek.- szólt anya miközben Vivi felszaladt a lépcsőn.
Eközben Andris végig csöndben ült.Anya pedig hozott egy ajándék tasakot.
-Nagyon boldog szülinapot Beka!- mondta anya és átadta a tasakot.
-Bekii, Bekiii boldog szülinapot!-érte le Vivi a lépcsőn és átadta az ő ajándékait.
-Nagyon szépen köszönöm.-mondtam mosolyogva.
Erre Andris is fel állt .
-Boldog születésnapot!-mondta és átadta ő is az ajándékát.
-Köszönöm. De most felmennék és ott nyitom ki őket. Ugye nem baj?-néztem anya felé
-Menj csak. Vivi te is menjél aludni!-mondta anya
Így hát mindketten felfelé baktattunk a lépcsőn.
-Jóéjt Vivi.-mondtam neki
-Neked is.
Miután beértem a szobámba , hasra feküdtem az ágyon és úgy nyitottam ki.
Először Vivi ajándékát nyitottam ki.
Egy rajzot kaptam amin én és ő vagyunk kézen fogva.Majd egy levelet is kaptam. Anya írása volt tehát tudtam Vii megkérte anyát,hogy írja amit ő mond. Ez állt benne:
Kedves Beki!
Nagyon boldog szülinapot kívánok. Nagyon szeretlek Beki. Remélem tetszik az ajándékom.
Vivi.
-Igen, nagyon tetszik.-gondoltam magamban
Ezután anya ajándéka következett. Kaptam egy borítékot. Mikor kinyitottam nagyon megdöbbentem. Ez állt benne:
Tisztelt Kékesi Rebeka!
Ebben a levélben tudatjuk önnel,hogy meghívást kapott az akadémiánkra.Hallottuk édesanyjától,hogy szeret kosárlabdázni , és jól is tud. Ezért szeretnénk ha eljönne és próba edzésre és ha önnek is megfelel akkor várjuk az akadémiára.
Üdvözlettel: Vasas Akadémia
Úristeeeeeeeeen!!!! Nem találok szavakat!! Ez a VASAS! És meghívnak próba edzésre!!!! ÁÁÁÁÁÁÁ!! Miután túl élltem ezt a sokkot megnéztem a többi ajándékot.
Kaptam még egy hosszú kosaras zokniit. Ami pont megy a Vasas mezéhez!
Ezután már csak Andris ajándéka maradt. Lassan bontottam a csomagolást majd miután eltávolítottam a papírt amivel be volt vonva a szemem elé tárult egy Iphone 5C.
Először csak bámultam és elakadt a lélegzetem. Andristól akptam egy kék Iphone 5C.
Itt szintén ért egy sokk, de miután túl lettem rajtam eszembe jutott valami.
Márktól egy telefontokot kaptam ami egy iphone 5C-re való. Talán összebeszéltek Andrissal? A többiek mióta tudnak róla?Ilyen kérdések cikáztak a fejembe. Elpakoltam az ajándékokat és befeküdtem az ágyba és megpróbáltam elaludni.
********Tomi**********
-Tomi kelj fel!- ordított Márk a
fülembe. Ez meg mit keress itt?? Lehet hogy képzelődök..
-Haver, hasadra süt a nap!- ordított
még egyszer, majd leráncigálta a takarót rólam..igen, ez
biztosan Márk.
-Jól van na -válaszoltam és felültem
az ágyamba- De lenne három gyönyörű kérdésem.
-Csak mond nyugodtan- felelte, majd
kényelmesen leült a puffomba.
-Mit csinálsz itt? Miért keltettél
fel? És ezt viccesnek találod?- kérdeztem tőle két ásítás
között.
-Anya elküldött a házból, mert a
bulira széppé akarja tenni, amit nem igazán értek..nő dolog.
Azért keltettelek fel, mert akármennyire is kedvelem apádat, te
jobb társaság vagy! És igen, elég vicces az álmos fejed- hadarta
el gyorsan- Azért remélem nem gond..
-Nem dehogyis, csak nem minden napi a
kelés- feleltem nevetve- Akkor ezek szerint videojátékozni fogunk?
Ben szeme felcsillant és rögtön
bólintott. Hát amikor elkezdtük olyan 9 körül lehet, anya
egyszer benyitott hogy elmegy, és a következő pillanat mikor
feleszméltünk a játékból már fél 12 volt.
-Nincsen valami kajátok?- kérdezte
Márk kicsit szenvedős arccal.
-Hát, nem igazán apa jár mostanában
boltba..- feleltem.
-És gondolom főzni se tudsz..-
felelte röhögve- Amúgy te nem vagy éhes?
-Héló, én csinálom a legfinomabb
égetett sült krumplit- válaszoltam, amin Márk nagyon röhögött-
De, nagyon!
-Pizza rendelés?- kérdezte és én
bólintottam. Utána gyors megkerestem a lapot amire rávan írva a
pizzázó telefonszáma és leadtuk a rendelést.
-És hogy csalod hozzánk Rebit-
kérdezte Márk.
-Elhívom, hogy akarok vele beszélni-
válaszoltam és töltöttem magamnak egy pohár vizet- Te kérsz?
-Akkor megtudjátok beszélni a
dolgokat rólatok...
-Milyen dolgokat?
Márk nem tudott válaszolni mert
csöngetett valaki. Odamentem az ajtóhoz, majd kinyitottam és
enyhén szólva meglepődtem. Hát ez meg mit keress itt?
-Tomi, tudom hogy váratlanul jöttem
de nem tudnánk beszélni?- kérdezte rögtön.
-Dia, most nem pont a legalkalmasabb-
feleltem majd pont csukni akartam az ajtót, amikor azt megfogta.
-Most nem rólunk van szó..-kezdte a
mondandóját de én belevágtam
-Nincsen olyan hogy mi!
-Most nem erről akarok beszélni-
felelte.
-Akkor meg miről?- kérdeztem.
-Rebiről- válaszolta és a következő
pillanatba már a nappaliba is voltunk.
-Ő meg mit csinál itt?- kérdezte
Márk bosszús fejjel.
-Valamit megkel
beszélnünk..-válaszoltam idegesen.
-Ha bármi baj van, csak sikíts!-
felelte Márk full komoly fejjel.
-Hát persze – mondtam röhögve,
majd Diával az ebédlőbe mentünk. Mert hogy a lány a dolgot, csak
négyszemközt akarja megbeszélni. Remélem ez nem fog rosszul
elsülni.
-Nos mit szeretnél?- kérdeztem
rögtön- De előre szólok, nem fogok jó pofizni veled.
-Ezt tudom!- válaszolta és kicsit
elhúzta a száját, olyan Diásan- De mit mondtam most Rebiről
akarok veled beszélni.
-Mit akarsz te Rebivel?- kérdeztem
-Kiakarok vele békülni.
-És úgy gondolod hogy majd ebbe én
fogok segíteni?- kérdeztem- Tudod, te vertél át. Miért segítenék
abba hogy most átverd Rebit?
-Mert nem akarom, te egy teljesen más
esett vagy. Ő a legjobb barátnőm..
-Akkor miért nem viselkedsz úgy?
Miért bunkózol vele? - kérdeztem.
-Mert..miért is jöttem én hozzád? -
felelte majd felugrott a székből- Te bennem csak a rosszat látod..
-Mert nyomós okom van rá..átvertél.
-Inkább megyek- mondta és a kijárat
felé vette az irányt.
-Dia, várj- mentem utána- Ha tényleg
ki akarsz békülni vele akkor gyere el a bulira és ott szerintem
tudtok beszélni.- válaszoltam majd elment. Utána megjött a pizza
és elkezdtünk Márkkal enni. Megbeszéltük a dolgokat a buli
menetével kapcsolatosan. Én üzentem Rebinek hogy 3-kor
találkozzunk, de persze nem mondtam miért. Ja, amúgy eddig 6
ember írt rám, hogy pontosan mikor kezdődik xd. Délután én még
átöltöztem, mert eddig melegítőben voltam. Olyan 2 körül Márk
elment és egyre jobban izgultam. Nem vagyok izgulós, de ezt most
nem akarom elszúrni. Egy farmert és egy tűrkisz kék-fekete kockás
inget húztam. Az inget persze nem tűrtem be... Háromnegyedkor
pedig elindultam a megbeszélt helyre. Leültem egy üres padra és
az embereket figyeltem. Alig kellet várnom, mert Rebi hamar megjött.
-Gyönyörű vagy – mondtam és
láttam rajta hogy elpirult.
-Köszönöm- mondta nagy mosollyal az
arcán. Valakinek jó napja lehet..remélem a nap többi része is
tetszeni fog. Utána mondta, hogy menjünk fagyizni, de „ellenkeztem”
így sétálni mentünk. Anya útközben felhívott, hogy késő este
ér haza, de apa már hamarabb haza ér. Miért hajszolja magát anya
még most is? Örökmozgó..Nem sokkal utána megérkeztünk
Márkékhoz, de még most se mondtam semmit a buliról, csak annyit
hogy be kell ugranunk valami miatt. A házba bent mindenhol sötét
volt, majd amikor a nappaliba értünk felkapcsolták a lámpát és
egyszerre üvöltöttük: MEGLEPETÉS! Utána valaki bekapcsolta a
hifit és kezdődött a buli. A torna nagyon finom volt, és ezt úgy
mondom, hogy torta ügyileg elég válogatós vagyok. Az ajándék
osztás is jól ment..ez olyan csajos dolog, ezért én csak
messziről néztem. Persze amikor az enyémet bontotta ki oda mentem.
A hangulat nagyon jó volt, és szerintem Rebinek is tetszett. Aztán
elfogyott minden ital és Márkal elmentünk a garázsukhoz, hogy
hozzunk még. Amikor vissza értünk Rebi az anyukájával, a hugával
és egy másik férfival beszélgetett. Rebi elég zavarodott volt,
de úgy gondoltam most nem zavarom meg..
-Tudod ki az a férfi?- kérdezte Dia,
aki ezek szerint tényleg eljött a partira.
-Nem, de beszéltél Rebivel?
-Nem, de írtam neki egy levelet. Tudod
így ..
-Könnyebben kifejezed magadat.
-Pontosan!
-Amúgy még mindig nem tudom, hogy ti
min vesztetek össze, mert mondtál akkor valamit.
-Viszont te az nem hiszed el
-Elég sok mindenbe hazudtál..talán
ebbe is.
-Igen, nem az igazságot mondtam el-
vallotta be- Tudni akarod az igazat?
-Végül is, ha már itt vagyunk..
-Tudod, nem csak én kedvellek
nagyon..-felelte, majd elment a lányokhoz. Ez meg mit jelentsen??
Valaki adjon egy női szótárt! Utána elment a három vendég és
oda mentem Rebihez.
-Tetszik?- kérdeztem tőle és
bólintott-Akkor örülök. Amúgy ki volt az a férfi?
-Ezt inkább máshol beszéljük meg-
mondta majd kimentünk a konyhába.
-Nos..tán ennyire titkos?- kérdeztem
tőle mosolyogva.
-Hát..az van izé..hogy ő az apám. -
mondta ki Rebi.
-Várj mi van?- kérdeztem tőle- Az
igazi?
-Igen- válaszolta – Tudom durva!
-És mi lesz most?
-Hát, most nálunk fog lakni..
-És nem akarsz most inkább haza menni
és megbeszélni ezt?
-Nem, most a barátaim társaságát
akarom élvezni- felelte, majd vissza mentünk a buliba. Aminek olyan
10 körül lett vége. Egyáltalán nem bántam meg, hogy
megszerveztem ezt az egészet. Mindenki jól élvezte magát és
minden jól alakult. Segítettem Márknak pakolni, majd én is haza
mentem. Otthon már mindenki aludt, mert hogy már fél 11 volt.
Áthúztam a pizsamámat és befeküdtem az ágyba laptopommal az
ölembe. Beszélgettem pár osztálytárssal, de legfőképpen
Rebivel. Mondtam neki hogy beszéljen a szüleivel, így végett ért
a társalgásunk. Utána vissza jött és elmondta mi is van most
náluk (családi helyzet) , meg mondta , hogy Diával a jelek szerint
újra barátnők. Meg az is mondta, hogy holnap valami mesélni
valója van..valami fontos! Olyan fél egy körül aludtam el
végül...hát elég hosszú nap volt a mai.